Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életmódtanácsadás

A prevenció egyik meghatározó eszköze az életmód változtatás.   

Életmódunk a mindennapi életünk jellemzője, lehetőségeink, szokásaink, szükséglet kielégítéseink összessége. Többnyire megszokott mederben zajlik,  míg elégedettek vagyunk az életünkkel. Változtatni jellemzően akkor szeretnénk rajta, ha elégedetlenséget érzünk.  Míg kicsi az elégedetlenség, addig csak tervezzük, halogatjuk, mindaddig, míg ez az érzés kellően fel nem erősödik és tettekre buzdít. Sokszor tudjuk, mit hogyan kellene, de mégsem tesszük, hiába az elégedetlenség. Elakadunk. Ha sokáig benne vagyunk ebben, elkezdjük magunkat bántalmazó gondolatokkal ostromolni, ami egy önmagát rontó folyamat kezdete.  A változás létrejöttéhez szükséges a változás vágyának megjelenése is a szenvedés mellett. Egészségünk szempontjából az életmód olyan meghatározó tényező, amelyre a legnagyobb hatással tudunk lenni. Életmódunkon keresztül tehetünk legtöbbet önmagunkért, egészségünkért, jóllétünkért. 

Az életmód változtatás szükségessége felmerülhet bárkiben, aki még nem beteg, de felismeri, ez ez út előbb- utóbb betegség kialakulásához vezet. Akinek pedig az orvos hívja fel erre a figyelmét - akár megelőző jelleggel, akár, egy kialakult betegség során az állapot romlást szeretné elkerülni - ott is hangsúlyossá válik felismerni, mit, hogyan kellene másként gondolni, majd tenni életünkkel kapcsolatosan. Sosem késő változtatni életmódunkon. 

Életmódot meghatározó tényezők közé tartozik a teljesség igénye nélkül:

  • életkor, nem
  • családi állapot
  • lakóhely, iskolai végzettség
  • munkahely, munkakör
  • táplálkozási szokások
  • fizikai aktivitás, pihenés
  • szabadidő, hobbi tevékenységek
  • emberi kapcsolatok
  • egészségkárosító szokások jelenléte
  • értékrendek, gondolkodásmód, érzelmi viszonyulások

Mivel sok tényező befolyásolja, nagyon összetett folyamat, kinek, hogyan alakul az életmódja. Ezért, bár vannak általános szabályok az egészséges életmóddal kapcsolatosan, mindig egyénre szabottan érdemes vizsgálni, kinél, milyen lehetőségek, szempontok a meghatározóak, hogyan érdemes hozzáfogni a változtatáshoz. ​Az életmód tanácsadás része a jelen helyzet áttekintése, a kívánt cél meghatározása, majd a folyamat kísérése igény szerint.  Adott betegség megléte esetén a betegség jellegéhez igazodó változtatási szükségletek feltárása.  És ami a legfontosabb... a Hogyan valósítsam meg?  Mit kell tennem, hogy sikeres legyen az életmód változtatásom? Milyen döntések szükségesek ehhez? Mi segít a döntéseim végrehajtásában? Hogyan tudom a saját akadályaimat leküzdeni? kérdések válaszainak megtalálása egyénre szabottan.  Az életmódtanácsadás során ritkán történik direkt tanácsadás, csak fennálló egészségügyi probléma indokolhatja ezt. A Kliens döntése, hogy az elhangzott javaslatokból mit tart meg és mit valósít meg. 

Egy beszélgetés 50 perc, az első alkalommal az életmód profil felvétele történik, illetve a célok meghatározása. A Klienstől függ, a hozott probléma jellegétől, hogy hány alkalommal, milyen gyakorisággal érdemes talákoznunk. 

Ára: 7000Ft /alkalom